Mai ige(biblia)-2021.04.21.

 

Jób könyve 41. fejezet.

Folytatás: a nagy czethalon (a héber szó szerint krokodiluson)rajzolja Isten a hatalmát.

Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!

Nincs oly merész, aki őt felverje. Ki hát az, aki velem szállna szembe?

Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? Ami az ég alatt van, mind enyém!

Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!

Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.

Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.

Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.

Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült.

Nincs e földön hozzá hasonló, amely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.