Péter apostolnak közönséges I. levele 3.fejezet.-2021.01.21.

 


Péter apostolnak közönséges I. levele 3.fejezet.

Házastársak kötelességei.

Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek;

Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.

Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való;

Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.

Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek.

Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.

A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel,az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.

Intés mindenkihez, szeretetre és szelídségre.

Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek:

Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,

Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot:

Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.

Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonoszt cselekvőkön.

És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?

De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek;

Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:

Jó lelkiismeretetek lévén; hogy amiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.

Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.

Krisztusnak poklokra szállásáról. A keresztségről.

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;

Amelyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,

Amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;

Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;

Aki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; akinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 12.fejezet.-2023.09.11.

János jelenésekről 14.fejezet.-2023.12.11.

János apostolnak közönséges I. levele 1.fejezet.-2023.11.20.