Mai ige(biblia)-2021.01.31.
Krónika II. könyve 30.fejezet.
A húsvét meghirdetése és ünneplése.
És külde
Ezékiás az egész Izráelhez és Júdához, sőt Efraimnak és Manassénak is íra
leveleket, hogy jönnének el az Úr házához Jeruzsálembe, hogy megtartanák a
páskhát az Úrnak, Izráel Istenének.
És tanácsot
tarta a király és fejedelmei s az egész gyülekezet Jeruzsálemben, hogy a
második hónapban tartsák meg a páskhát.
Mert azt
akkor nem tarthatták meg, mert a papok nem szentelhették meg magokat kellő
számban, s a nép sem gyűlt vala össze Jeruzsálemben.
És e dolog
igen tetszék mind a királynak, mind az egész gyülekezetnek.
Elhatározták
tehát, hogy kihirdetik egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jőjjenek
Jeruzsálembe páskhát szentelni az Úrnak, Izráel Istenének, mert már régóta nem
tartották meg úgy, amint megiratott.
Elmenének
azért a híradók a király levelével és a fejedelmekével az egész Izráelhez és
Júdához, és a király parancsolatjából ezt mondják vala: Izráel fiai! térjetek
meg az Úrhoz, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istenéhez s ő is megtér a
maradékhoz, mely megmaradt még köztetek az Assiriabeli királyok kezétől.
És ne
legyetek olyanok, mint a ti atyáitok és atyátokfiai, akik vétkeztek volt az Úr
ellen, atyáik Istene ellen és elpusztította őket, amint ti magatok látjátok.
Most azért
meg ne keményítsétek nyakatokat, mint a ti atyáitok; adjatok kezet az Úrnak, és
bemenvén az ő szent helyébe, amelyet megszentelt örökké, szolgáljatok az Úrnak,
a ti Istenteknek, és elfordul rólatok haragja.
Mert hogy
ha ti megtéréndetek az Úrhoz, a ti atyátokfiai és fiaitok kegyelmet találnak
azoknál akik őket fogságba vitték, és megtérnek erre a földre, mert irgalmas és
kegyelmes az Úr, a ti Istentek, és nem fordítja el orczáját tőletek, ha ő hozzá
megtéréndetek.
Mikor pedig
a híradók városról-városra menének az Efraim és a Manasse földén, mind
Zebulonig, nevetik és csúfolják vala őket;
Mindazáltal
némelyek az Áser, Manasse és a Zebulon nemzetségéből megalázák magokat, és
eljövének Jeruzsálembe.
Júdában is
ezt cselekedé az Istennek keze, adván beléjök egy akaratot, hogy engednének a
király parancsolatjának és a fejedelmekének az Úr beszéde szerint.
Sok nép
gyűle azért Jeruzsálembe, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepét megtartsák a
második hónapban; igen nagy gyülekezet vala.
És
felkelének, és elronták az oltárokat, amelyek Jeruzsálemben valának, és a
füstölő oltárokat is mind elronták, és a Kidron patakába hányták.
És megölék
a páskhabárányt a második hónap tizennegyedik napján; s a papok és Léviták
megszégyenlék és megszentelék magokat, és égőáldozatokat vittek az Úr házába;
És kiki
álla az ő helyére az ő szokások szerint és Mózesnek az Isten emberének törvénye
szerint, és a papok hintik vala a vért a Léviták kezéből.
Minthogy
pedig igen sokan valának a gyülekezetben, akik magokat meg nem szentelték vala,
ezért a Léviták a páskhabárány megölésével foglalkozának azokért, akik
tisztátalanok voltak, hogy megszenteljék az Úrnak;
Mert a
népnek nagy része, sokan az Efraim, Manasse, Izsakhár és Zebulon nemzetségéből,
nem szentelték meg magokat, mindazáltal megevék a páskhabárányt, nem úgy, amint
megiratott; de könyörge Ezékiás érettök, mondván: A kegyes Úr tisztítsa meg
azt;
Mindenkit,
aki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent, az Urat, az ő atyái Istenét,
ha nem a szentségnek tisztasága szerint is.
És meghallgatá
az Úr Ezékiást, és a népnek megkegyelmeze.
Megtartották
tehát az Izráel fiai, akik Jeruzsálemben találtatának, a kovásztalan kenyerek
ünnepét hét napon át nagy örömmel, és dícsérik vala az Urat minden nap a
Léviták és a papok, az Úr erejét éneklő szerszámokkal.
És kegyesen
beszéle Ezékiás minden Lévitával, akik értelmesek és jóindulattal valának az Úr
iránt. És ünnepi lakomát tartottak hét napon át, áldozván hálaadó-áldozatokkal,
és dícsérvén az Urat, atyáik Istenét.
Tanácsot
tarta pedig az egész gyülekezet, hogy még hét napig szentelne ünnepet; és így
még hét napot töltöttek el vígasságban;
Mert
Ezékiás, a Júda királya ada a gyülekezetnek ezer tulkot és hétezer juhot, a
fejedelmek is adának a gyülekezetnek ezer tulkot és tízezer juhot; és megszentelék
magokat a papok elegen.
Nagy
örömben vala azért az egész Júda gyülekezete, a papok és a Léviták és azoknak
egész gyülekezete, akik Izráelből oda mentek vala; mind az idegenek, akik az
Izráel földjéről jöttek vala, mind a Júdában lakozók.
És volt
nagy vígasság Jeruzsálemben; mert Salamonnak, az Izráel királyának, Dávid
fiának idejétől fogva nem volt ehez hasonló ünnep Jeruzsálemben.
Ezek után
felállának a papok és a Léviták, és megáldák a gyülekezetet; és meghallgatásra
talált az ő szavok, és felhata az ő könyörgésök mennybe az Isten szentséges
lakhelyébe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése