A Zsidókhoz írt levél 11.fejezet.-2021.01.11.

 


A Zsidókhoz írt levél 11.fejezet.

A hit és ereje. Példák ótestamentomi hithősökről.

A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.

Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.

Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, ami által bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél.

Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek.

Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett.

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy.

Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.

Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.

Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.

Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan.

Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.

Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek.

És hogyha eszökbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre.

Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.

Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte,

Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;

Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte.

Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut.

Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.

Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett.

Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától.

Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják,

Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét;

Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.

Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.

Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket.

Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az égyiptomiak, elnyelettek.

Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták.

Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel.

És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról;

Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.

Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.

Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.

Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is;

Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,

Akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.

És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.

Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyógyító ima 1. / Healing Prayer 1.

Receptjeim / Recipes-2020.07.03.

Vegán húsvéti füstölt sonka / Vegan Easter smoked ham