"Az
embernek elméje gondolja meg az ő útát;
de az Úr igazgatja annak járását."
Köszöntelek benneteket!
Megszűnnek a hajnali bejegyzések, idézetek, csak a bibliai fejezetek, elemzések, imák stb. lesznek megosztva. Az Ó-szövetség, és az Új-szövetség (az evangélium hirdetése), elsőbbséget élveznek. A következő napi bibliai bejegyzések, előző nap este 9 óra körül lesznek megosztva, az egyéb bejegyzések hétvégeken 17-18 óra körül.
Az Ó-szövetség, és az Új-szövetség (az evangélium hirdetése), elsőbbséget élveznek. Ha valakinek ez nem felel meg, az nézze az MI által generált hamis tanításokat. Ez vonatkozik azokra is, akik olyan tanításokat olvasnak, amik nincsenek igével alátámasztva, viszont hangzatosak. Akiket ezek érdekelnek, nem tudom ebben megakadályozni. Én csak Isten beszédét vagyok hajlandó követni, és tovább adni. Mindenki maga dönt a sorsáról. Végezetül Józsué beszédével zárom a mondandómat :
"Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." /Józsué könyve 24:15/
https://gyorgyhegedus.blogspot.com/2026/07/megteresi-ima-jezushoz-magyarul-20260802.html
https://gyorgyhegedus.blogspot.com/2026/07/a-keresztelkedesrol-mate-2819-es.html
https://evangyeliom.blogspot.com/2026/01/videoim-elerhetosegei.html - itt a legújabb rövid videókat is megtudjátok nézni
https://gyorgyhegedus.blogspot.com/2026/07/alternativ-oldalalternative-page-uj.html
https://gyorgyhegedus.blogspot.com/2026/03/elerhetosegek-listaja.html - Teljes kiegészített lista - 2026.08.11.
Az Új-Szövetség bejegyzései itt olvashatóak :
https://evangyeliom.blogspot.com/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése