Apostolok cselekedetei 28.fejezet.-2022.11.11.
Apostolok cselekedetei 28.fejezet.
Barátságos fogadtatás Melitán (most Málta).
És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák,
hogy Melitának neveztetik az a sziget.
A barbárok pedig nem közönséges emberséget
cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat
a rajtunk való záporért és a hidegért.
Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tűzre
tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada.
Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a
mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem
hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult.
De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi
baja sem lőn.
Azok pedig azt várják vala, hogy ő meg fog dagadni,
vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és
látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják
vala őt.
Pál
csodatétele.
Annak a helynek környékén valának pedig a sziget főemberének,
névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy
emberségesen vendégül látott.
Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és
vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit
reá vetve meggyógyítá őt.
Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik
betegek valának a szigeten, ő hozzá jövének és meggyógyulának.
Kik nékünk nagy tisztességet is tőnek, és mikor
elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.
Pál megérkezése és prédikálása Rómában.
Három hónap múlva tudniillik egy
Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere
Kásztor és Pollux vala.
És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap
múlva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy
nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába.
Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat
meghallották, nékünk előnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor
Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn.
Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a
foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön
lakjék az őt őriző vitézzel.
Lőn pedig, hogy három nap múlva magához hívatá Pál a
zsidók között való főembereket. Mikor pedig egybegyűltek, monda nékik:
Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi
szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe.
Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani,
mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a
császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak
benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e
lánczczal.
Azok pedig mondának néki: Mi te felőled sem levelet
nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jőve valaki, nem
jelentett, vagy szólott te felőled valami rosszat.
Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy.
Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
Kitűzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a
szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa
felől, igyekezvén elhitetni ő velök a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes
törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estvéig.
És némelyek hivének az ő beszédének, mások nem
hivének.
Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának,
miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a
mi atyáinknak, mondván:
Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne
értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel
nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak,
füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket.
Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek
küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják.
És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok
között sokat vetekedve.
Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon
bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik ő hozzá menének.
Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr
Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése