Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 2.fejezet.-2020.11.08.

 


Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 2.fejezet.

Ajánlja, hogy a bűnbánó bűnöst ismét vegyék be.

Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.

Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvídámít engem, hanemha akit én megszomorítok?

És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.      

Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképen irántatok viseltetem.

Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat.

Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:

Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.

Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.

Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?

Akinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:

Mert jól ismerjük az ő szándékait.

Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;

Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.

Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.

Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;

Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 12.fejezet.-2023.09.11.

János jelenésekről 14.fejezet.-2023.12.11.

János apostolnak közönséges I. levele 1.fejezet.-2023.11.20.