Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 9.fejezet.-2020.11.15.

 


Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 9.fejezet.

Folytatás.

A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek írnom.

Hiszen ismerem a ti készségteket amelylyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája kész a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok, sokakat magával ragadt.

Mindamellett elküldöttem az atyafiakat, hogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben a részben hiábavaló ne legyen; hogy, amint mondám, készen legyetek.

Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak és titeket készületlenül találnak, valamiképen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban.

Szükségesnek véltem azért utasítani az atyafiakat, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, és nem mint ragadomány.

Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat.               

Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.

Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,

Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad.

Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét,

Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek.

Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt;

Amennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangyéliomát valló engedelmességtekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségtekért.

Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt.

Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 12.fejezet.-2023.09.11.

János jelenésekről 14.fejezet.-2023.12.11.

János apostolnak közönséges I. levele 1.fejezet.-2023.11.20.