Mi is az a hét főbűn? Egyáltalán hét, nyolc, vagy kilenc? Ahogy mondani szokás, ha lúd, akkor legyen kövér. A hét fő bűnt, ami először nyolc volt, Evagriosz Pontikosz ókeresztény szerzetes és író találta ki (róla bővebben olvashattok a wikipédiában). Úgy gondolta, hogy ezek a gonosz gondolatok gyötörték a szerzeteseket a magányukban. Íme az általa felállított nyolc főbűn ( ami később hét lett, a kilencből) :
1. Falánkság (torkosság)
2. Paráznaság (bujaság)
3. Kapzsiság (fösvénység)
4. Szomorúság (bánat)
5. Harag
6. Akédia (lelki restség, fásultság)
7. Emberi dicsvágy (hiúság)
8. Kevélység (gőg)
A végleges változatot, listát I. (Nagy) Szent Gergely pápa készítette el úgy, hogy átdolgozta a nyolc pontot hétre, mert úgy vélte, hogy egyes bűnök között vannak átfedések. A hiúságot összevonta a kevélységgel, a szomorúságot összevonta az akédiával (lelki restség, fásultság). Így azonban csak hat bűn lett, ezért kiegészítette a listát az irigységgel.
Tehát a sorrend a következő lett:
1. Falánkság (torkosság)
2. Paráznaság (bujaság)
3. Kapzsiság (fösvénység)
4. Szomorúság (bánat), Akédia (lelki restség, fásultság), Lustaság
5. Harag
6. Emberi dicsvágy (hiúság), Kevélység (gőg)
7. Irigység
Ha jól megnézitek, akkor látható, hogy tulajdonképpen 9 főbűn lett összegyúrva hét bűnre.
Kik a hét főbűn démonjai?
Azt már tudjuk, hogy van hét főbűnünk (9). Ehhez a hét főbűnhöz kellett démonokat keresni. Őszintén szólva ez sem sikeredett tökéletesre, mert összesen ötöt sikerült találni a korabeli démonológiával foglalkozó íróknak. Ezt a helyzetet is sikerült megoldani egy zseniálisnak éppen nem mondható megoldással. Fogták, és a Sátán másik két nevét is felhasználták, önálló személyként, és már meg is voltak a hét főbűn démonjai. Lássuk, kik is ők:
Sátán (vádló), Lucifer (fényhozó), Belzebub (a föld ura, hívják a legyek urának is), Mammon, Asmodeus, Leviathan, Belfegor.
Az első hármat kiemeltem, mert a keresztény hagyomány és teológia szerint a három személy tulajdonképpen egy, maga a Sátán. Ez persze sántít rendesen, hiszen a fényhozó név már a Mennyben is Jézust illette meg, és nem a oltalmazó kerubot, hiszen maga Jézus állítja ezt:
"Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag."/Jelenések könyve 22 : 16/
Úgy gondolom, hogy Jézusnak ezzel a kijelentésével, nem érdemes vitatkozni.
Akkor most nézzük is meg, milyen főbűnökkel kapcsolták össze ezeket az állítólagos démonokat:
1. Sátán - Harag
2. Lucifer - Kevélység (Gőg)
3. Belzebub - Falánkság
4. Mammon - Kapzsiság
5. Asmodeus - Bujaság
6. Leviathan - Irigység
7. Belfegor - Lustaság
A sorrend az tetszőleges.
Akár hogyan is van, a hét főbűnnek nincsen bibliai alapja! Ezen felül a Sátán nem lehet démon, hiszen, ha démon lenne, nem tudna Isten elé járulni azért, hogy bevádoljon embereket. Arról nem beszélve, ha kivettetett volna a Mennyből, akkor sem lenne lehetősége rendszeresen megjelenni az Atyánál. Innentől kezdve a teológusok, filozófusok és írók, meghazudtolják a Bibliát.
Azért ne feledkezzünk meg a Tízparancsolatról sem, mert az viszont, Isten kinyilatkoztatása arról, hogy milyen bűnöket ne kövessünk el!!!
Többféle variáció létezik a főbűnök ellentéteire a fő erényekre, amiket korabeli teológusok és filozófusok hoztak létre. Nézzünk rá ezekre is:
1. Kevélység (Gőg) - Alázatosság
2. Irigység -Jóakarat (Szeretet)
3. Harag -Szelídség (Türelem)
4. Lustaság (Restség) - Buzgóság (Jóra való törekvés)
5. Kapzsiság (Fösvénység) - Nagylelkűség (Adakozás)
6. Falánkság (Torkosság) -Mértékletesség
7. Bujaság (Paráznaság) -Tisztaság
Az a véleményem, hogy fő erényeket, bárki feltud sorolni. Úgy döntöttem, hogy én is beállok a sorba. Jöjjenek a párosításaim:
1. Harag - Szeretet, megbocsájtás (Isten, Jézus és a Szentlélek leghatalmasabb erénye. Ők bűntelenek!)
2. Kevélység (Gőg) - Szerénység, éncentrikusság (ego) megszüntetése
3. Falánkság - Mérsékletesség, féktelen evés-ivás megszüntetése
4. Kapzsiság - Önzetlen adakozás, adományozás
5. Bujaság, Paráznaság - Erkölcsösség, házasságban élés
6. Irigység - Öröm, mások sikereinek
7. Lustaság , Szomorúság (bánat) - Aktivitás, cselekvés (nem csak fizikai, hanem lelki is), Öröm (boldogság)
Azért, hogy ne maradjunk hiteles, bibliai keresztény erények nélkül, nézzük meg Pál apostol, mit ír a Korinthusbeliekhez írt I. levél 13 : 13.-ban :
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."
Erről itt olvashattok elemzést:
És itt is:
Lásd még a felsorolásom 1 -es pontját!
ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJEN BENNETEKET!
Úgy legyen!
Minden dicsőség Istené! Úgy van!
Szerző: Hegedűs György
Megjegyzések
Megjegyzés küldése