Lecsó másképpen


Köszöntelek Benneteket!

A szokásostól egy kicsit eltérő lecsót készítettem, amit vasárnap szerettem volna megosztani veletek, de az ismert körülmények miatt, ez nem történt meg tegnap. Most viszont pótlom a bejegyzést. Imádom a lecsót, ezért állandóan kísérletezek, hogy miképpen lehetne változatosabbá tenni. Akkor nézzük miből is áll a lecsóm:

Lilahagyma, zsiradék, víz, só vagy vegeta keverék, zöldpaprika (nem zöld hegyes), paradicsom, teljes kiőrlésű fagyasztott és pirított kenyér, hántolt kendermag, erős és csemege őrölt pirospaprika, és a lényeg a babkonzerv, ettől lesz más a lecsó.

A hagymát megpároljuk, vizet, vegetát adunk hozzá, majd jöhet a kockázott, vagy karikázott paprika (bármelyik fajta), a babkonzervet is hozzáadjuk, kicsit főzzük, hogy megpuhuljon a paprika, majd hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, ízlés szerint a piros őröl paprikákat, és csak nagyon rövid ideig főzzük tovább, hogy lehetőleg ne essen teljesen szét a paradicsom. Teljes kiőrlésű kenyérrel fogyasztjuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Imák / Prayers.-2020.07.30.

Megtérési ima Jesuához

A keresztelkedésről : Máté 28:19 és Apostolok Cselekedetei 2:38. Rövid elemzés. 2.rész.