Mai ige(biblia)-2022.05.11.

 


Dániel könyve 12. fejezet.

A jövendölés bepecsételtetik.

És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.

És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.

És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?

És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?

És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.

Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,

És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.

Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pál II. levele a Korinthusbeliekhez 12.fejezet.-2023.09.11.

János jelenésekről 14.fejezet.-2023.12.11.

János apostolnak közönséges I. levele 1.fejezet.-2023.11.20.